Választások az érzékelés vagy a logika útján?

Választások az érzékelés vagy a logika útján?

Ez a téma úgy vetődött fel bennem, hogy tudom, vagytok körülöttem többen is, akiket hív a tanfolyam, s mégsem lesztek ott (vagy mégis?), mert valahogy ugyan meg tudnátok oldani az anyagi feltételeit, de “azt most inkább másra kéne költeni”, mert … és megmagyarázzátok.

Volt tehát egy erőteljes hívás, egy éberség, hogy igen, ez neked sokat fog teremteni, majd jöttek a zavaró beültetések, mint a lelkiismeret furdalás, az aggodalom, stb. (amiket ugye, arra találtak ki, hogy megállítsanak bennünket), és megmagyarázod magadnak, hogy miért ne. Agyalásban, következtetésbe mész, a logikát hozod igazolásként, hogy másra most jobban kell, nem elismerve a kezdeti éberségedet ezzel kapcsolatban.

Amit egészen biztosan beépítettem az életembe az Alapozó óta, hogy bármivel kapcsolatban, aminek anyagi vonzata van, megkérdezem:

“Mi teremt többet (az egész világnak, amibe ugye én is benne vagyok) ha választom, vagy ha nem választom?”

S amelyik könnyű, arra megyek.

Lehet, hogy ez a választásom olyan lesz, amiért megítélnek. Lehet, hogy abban a pillanatban úgy tűnik önző vagyok, és ez a választásom csak nekem teremt, senki másnak. Én azonban ha teljesen tisztán érzékelem, hogy hosszú távon mindenkinek (vagy többeknek) többet teremt, akkor választom. S nem foglalkozom semmivel. (Őszintén szólva szabályokkal és törvényekkel sem, amire nem szeretnélek téged is feltétlenül buzdítani.

Utólag eddig még soha nem bántam meg, amit ez alapján választottam.

(Bár amúgy sem szoktam bánkódni a választásaim miatt, hiszen nincs rossz választás, …. mint tudjuk.)

Szóval. A kérdés nem az, hogy bármi, pl. egy tanfolyam drága-e vagy sem? A kérdés mindig az, hogy mit teremt nekem, és a családomnak, és az egész világnak, … stb., ha ott leszek.

Nálam az a helyzet, hogy az Alapozón tanult eszközök használatával az Alapozó árát már sokszorosan visszakaptam. Ezen felül, ha az anyagi eredményeket nem is nézzük, akkor is annyi mindent teremtettem általuk, hogy bőven “megérte az árát”.

Tehát, nem azt mondom, hogy mindenáron gyere el a tanfolyamra, azt azonban mondom, hogy ha volt egy éberséged arról, hogy igen, ezen ott kell lenned, ez neked teremthet, akkor ne kezdj el logikázni és ne hagyd, hogy a zavaró beültetések megállítsak.

Ha jön a lelkiismeret furdalás, az aggodalom, a félelem, a kétely, stb. mondd:

“Minden zavaró beültetést ami ezeket okozza, elpusztítom és nem teremtetté teszem, PP.”

“A pénz oda megy, ahol a lehetőségek vannak. Amikor nincs fix nézőpontod semmiről, minden lehetőséggé válik, amikor vannak fix nézőpontjaid, akkor kevesebb a lehetőség.
Amit ma választasz, az teremti, hogy mi jelenik meg az életedben holnap.
Kérdezd: Mi másnak kéne lennem, vagy mi mást kéne csinálnom, hogy megteremtsek mindent, amit szeretnék? ‘
(Gary Douglas)

Gyere és próbáld ki az Access Bars kezelést,

tapasztald meg a saját bőrödön, hogy milyen változást hozhat ez a számodra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.