Ha elhiszed ezt az 5, a szervezéssel kapcsolatos mítoszt, nem lesz növekedés életedben – Christel Crawford

Soha nem hittem volna, hogy 2 lámpa, 2 asztal, 2 szék és egy szobatakarítás megváltoztatja mindazt, amit a világban képes vagyok teremteni.

De a mindenségit.

Térjünk vissza, és hadd meséljek el nektek néhány háttértörténetet.

Nemrég jöttem meg egy párizsi útról.Míg Párizsban jártam, mindenki az új házamról érdeklődött. (Van egy új házam.) (És tanfolyamon voltam. Olyanokkal, akikkel soha nem találkoztam, de akik a szociális médiámat ismerik.) És hallottam saját magamat, ahogy ezek a szavak és energiák jöttek a számból: „Ööö, ok.” Ami igazából nevetséges, mert ez a ház minden, csak nem ööö. Igaz, elég nagy. És nem túl kevés bútorral költöztünk oda. És kiderült, hogy a fűtés bedöglött, ami azt jelenti, hogy hideg van.

Christelnek ez jelenti a magas energiájú „ööö”-megjegyzéseket.

Tehát hallottam, ahogy ezeket mondom, és egy szép napon igazán feltettem magamnak a kérdést: „mi kellene ahhoz”, hogy KLASSZ érzésünk legyen, hogy itt lakunk.

És két dologra jöttem rá:
1.Hiányzott néhány alap-bútor és néhány lámpa, amitől szupernek éreznénk az egészet.
2.Azon, hogy hiányoznak, tudok változtatni. Gyorsan.

Elugrottam a Craigslist-be, és szó szerint 30 percen belül találtam egy polcot, olcsón, házhoz szállítással – és minden volt ott, amit akartam.

És itt kezdtem el odafigyelni, hogy életem során hányszor választottam azt, hogy túlélem azt, amit „teremtettem”, ahelyett, hogy azt nézném, mit tudnék változtatni ahhoz, hogy az egész tök jó legyen.
Ok: az elmúlt napok választása, hogy néhány virtuális tisztítást végezzek.
A jegyzetem, az email-boxom, sőt, a könyveim is a változás/tisztítás blokkban állnak.
Pillanatnyilag terjeszkedek, és üzletemhez egyre több ember adódik hozzá, és így láthatom mindazt a helyet, ahol hagytam, hogy a dolgok felhalmozódjanak – virtuálisan vagy valóságban.

De igazából van 5 mítosz, amit ebbe felhalmozódásba helyezek, és amelyekkel te is foglalkozhatsz, így azt gondoltam, együtt is csinálhatjuk a dolgot, és így te is elkezdhetsz valami mást választani.

1.sz. mítosz: Nem tudod megcsinálni.

Ok, értem, ez nagyon hasonlít a te-fejedben-meglévő-mítoszhoz, és nem olyasmihez, amit másoktól hallottal, de a te-fejedben-lévő-mítoszok nagy hatalommal bírnak!

Az az igazság, hogy ha egy napon csak 20 percet foglalkozol valamivel, elkészül.
Nem egyszerre az egész. De elkészül.
Milyen projektnek szánsz 20 percet egy napon?

2.sz. mítosz: Túl sok munkával jár.

Nos, éppen hogy nem.
De megmondom, mi az, ami VALÓBAN túl sok munkával jár: az a pico-univerzum, amit az agyadban teremtettél, az az a dolog, ami túl sok munkával jár.
Pico-univerzum = az a mini-valóság, amit kiagyaltál már olyan régen, hogy akár igaz is lehet, hiszen az agyadban – IGAZ, nem?

El se tudom mondani neked, mennyi mindent süllyesztettünk lehetetlenként a pico-világba, ahelyett, hogy azt kérdeznénk: De hát mi kell ahhoz, hogy ezt válasszam és csináljam?

3.sz. mítosz: Te csináltad a balhét, neked is kell elrendezned.

Ehhez pedig hangosan és érthetően ezt mondom: b…szd… !
Semmit nem kell magadnak elrendezned.
Valójában nemrég szegődtettem valakit, hogy mindent elintézzen, amit én nem akartam és nem is kellett intéznem… és az a pénz, amit fizettem neki, többet ért az ezáltal elnyert belső békémnél, mert tudtam, hogy ezek a dolgok elrendeződnek.

Tedd fel a kérdést: Kit adhatok hozzá ehhez a projekthez, amitől könnyedén és vidáman menne?
Magad is elcsodálkozol talán, hogy körülötted, melletted van valaki, esetleg egy barátod, aki imádna segíteni neked.

4.sz. mítosz: Már túlságosan messzire ment a dolog, nem számít többé.

Drágám, ha a dolog a fejed körül csapdos egy kettő-a-négyhez energiával – akkor fel akarja hívni magára a figyelmedet.
Nem tudom, miért, és talán magad sem tudod, miért – de ahelyett, hogy egyszerűen nem foglalkoznál a dologgal (ami a „választok úgy, hogy nem választok” módja) elkezdtél különféle kérdéseket feltenni:
„Ok, hát mit akarsz ma tőlem? Kit adhatok hozzá a projekthez úgy, hogy élvezetes legyen? Mi az a jópofa dolog, ami kell hozzá?”
Még valaminek tudatában kell lenned: néha ahhoz, hogy egy olyasmit elintézz, amit ennyire elhalasztasz, valójában több információ kell!

Kérdezd meg magadat: Van-e itt több információra szükségem? És kit kérdezhetek meg ehhez?

5.sz. mítosz: A szervezés egyenlő a renddel, és én nem leszek káosz-varázsló!

Ok – térjünk rá most erre – mert azt hiszem, sokan olvassátok ezt a káoszból teremtett szeretetet.
ÉN IGEN. Valójában ez az én szuper hatalmam.
De egy piszkos irattárcával, összefirkált jegyzetfüzettel és könyvek logaritmusaival multi-millió dollárt teremteni egyenlő egy ínyenc étel elkészítésével egy olyan konyhában, ami tele van kipakolatlan dobozokkal.
A dobozok tele vannak hasznos dolgokkal, de senki nem fér hozzájuk.
A dolog nem működik.
A szervezés a kreatív út támasza, amit teremtesz.
Nos tehát!
Visszatérek a táblázatok és számok mélységeibe, káosz-mágus haveromhoz – írd meg, mit választasz ma!

Forrás: Believing These 5 Myths About Organizing Keeps You From GrowingFordította: Kaposi Luca (valaszthatsz.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.