Bard tanfolyam után…

Ezt a linket azért kaptad, mert nemrég megtiszteltél bizalmaddal, részt vettél nálam egy Acces Bars®-kezelői tanfolyamon és én szeretném, ha a befektetett pénzed és időd sokszorosan meghozná a gyümölcsét. S bár elsősorban rajtad múlik, hogy így lesz-e, én ehhez szeretném megadni a maximális segítséget.

Azt szoktuk mondani, hogy legrosszabb esetben egy ilyen kezelés után azt fogod érezni, hogy kaptál egy jó fejmasszázst, legjobb esetben pedig az egész életed megváltozik.

Én személy szerint nem találkoztam még olyan emberrel, akinek csupán egy Bars® kezelés hatására az egész élete megváltozott volna, viszont olyan emberrel bőven, – jó magam is ezek közé tartozom, – akiknek az első Bars®-kezelés vagy rögtön a tanfolyam az első lépés volt egy úton, melyen elindulva aztán valóban megváltozott az élete, sőt sokszor nem csak az ő, hanem a környezete életében is jelentős változások mentek végbe.

Ezért tartom fontosnak, hogy felhívjam a figyelmedet néhány olyan alapvető acces-eszközre, amelyeket használva garantáltan megváltozhat az egész életed, s hogy egyáltalán mit tehetsz a Bars®-tanfolyam után, hogy a maximális “hasznot” hozd ki belőle.

CSINÁLD! A tanfolyam utáni héten lehetőleg többször, majd később is rendszeresen (minimum heti 1 alkalommal) adjál valakinek Bars®-kezelést. Amikor kezelést adsz egyrészt magad is kapsz egy “mini-kezelést”, másrészt ahogy megérzed a hatékonyságát, megjön a vágyad arra, hogy minél többet adj és kapj. (Tapasztalatom, és más kezelők tapasztalatai szerint is, ha elakadást érzel bármiben az életben és megkezelsz valakit, beindulnak a dolgok.)

KAPJ! Mivel elvégezted a tanfolyamot, többé már nem kell fizetned a kezelésért, hiszen tudsz cserélni másokkal, akik elvégezték. A legideálisabb, ha a családon belül van ilyen személy, de e nélkül is könnyedén találhattok a közeletekben más kezelőt, aki szintén szeretne cserélni. Azokat a Bars®-kezelőket (illetve egy részüket) akik nálam végeztek, megtalálod ahova Téged is felvettelek. Vegyétek fel a kapcsolatot egymással és CSERÉLJETEK! Figyeljetek azonban arra, hogy ez a csere-bere építő legyen számotokra. Ami biztosan hozzájárulás, ha csupán kezeltek, ajándékoztok és befogadtok. Néha a beszélgetés és egy-egy tisztítás is jöhet, de csak ha az éppen kezelt igényli.

TÚL SOK IDŐT VESZ EL? Egy csere-berére heti 2-3 óra a mai rohanó világban talán túl soknak tűnik és lehet, hogy azt mondod, erre nincs időd. Mert a vállalkozásod, a gyerekek, a család, … A kérdés nem az, hogy mennyi időt vesz el, hanem, hogy MIT TEREMT? A Bars®-kezelés a nézőpontok feloldásával éberséget teremt, az agy “kiürítésével” könnyedséget, nyugalmat ad. A vállalkozásod nagyon hálás lesz egy, a lehetőségekre éberebb, s a működő lehetőségeket választó vezetőért, ami a nyereségben is meg fog mutatkozni, a családod pedig a kiegyensúlyozottságodért, könnyedségedért, ami rájuk is ki fog hatni. (A hatékonyságban fontosabb, hogy milyen energiaként létezünk, vagyis, hogy hogyan érezzük magunkat mint, hogy mit csinálunk. Csak ezt nehezen látjuk be, és csak dolgozunk, teszünk, küzdünk, stb.)

OLVASD ÁT A KÉZIKÖNYVET! Bár a tanfolyamon végig vesszük a tartalmát, minél többször átolvasod, mindig más fog megragadni, rögzülni. De addig is, illetve e mellett, hogy ne vessz el a sok-sok információban, én kiemelek néhány legfontosabb eszközt, amit HASZNÁLJ MINDEN NAP!

Ezek olyan eszközök, amelyek közül, ha csak egyet használnál, és soha nem vettél volna részt Bars®-kezelésen és nem végeztél volna tanfolyamot, már akkor is meg tudnád változtatni az egész életedet. Ezek az eszközök az interneten számos helyen fellelhetőek, tehát ingyenesen hozzáférhetőek, s vajon hányan használják? Sokan, de főleg azok, akik már fizettek kezelésért vagy tanfolyamért. Miért? Mert legtöbbünknek van egy olyan nézőpontja, hogy ami ingyenes, az nem ér semmit. Viszont mivel ez a kezelés során oldódik illetve a tanfolyam során fizetsz érte, utána már más a helyzet.

Rengeteg eszköz van, én most néhány legalapvetőbbet emelnék ki, amivel el tudsz indulni.

Az Access Consciousness® kettő legalapvetőbb fogalma a NÉZŐPONTOK és a KÉRDÉSEK.

Egyrészt “semmi sem árthat nekünk ha nincs róla nézőpontunk” másrészt “a kérdések teret nyitnak, éberséget hoznak, lehetőséget mutatnak, míg a válaszok korlátoznak, beszűkítenek”.

Nézzük először a NÉZŐPONTOKat. A Bars®-kezelés során a különböző életterületekhez tartozó nézőpontok (berögződések, hiedelemrendszerek, vélemények, … stb.) energiáit hozzuk fel és töröljük/semlegesítjük. Amit egy kezelés során felhozunk, már soha többé nem fog ránk hatni, – a kezelés végén használt idő és tér/enetgiagyűrű/újraidítás/újraalkotás/testek szerkezetváltása fogás miatt – viszont egyetlen kezelés alkalmával sok-sok életre visszamenő beültetést nem tudunk eltávolítani. Másrészt ha holnaptól folytatjuk a nézőpontgyártást az ítélkezéssel és minősítéssel, akkor újakat ültetünk be. Hiszen, hogyan is keletkeztek ezek a berögződések? Hallottunk valamit, amivel egyetértettünk, jónak ítéltük meg, vagy ellenálltunk neki, elutasítottuk. Mindegyik esetben fix nézőpont, beültetés lett belőle. Mit tehetünk hát, hogy minél kevesebb új fix nézőpontot rögzítsünk?

Tekintsünk mindent csupán egy ÉRDEKES NÉZŐPONTNAK, és ne tegyünk jelentőség telivé más, sőt még a magunk véleményét se. Egyszerűen engedjük meg másoknak, hogy tőlünk eltérő véleménye legyen, hogy úgy viselkedjen ahogy mi soha nem tennénk. Ez nem csak azért fontos, hogy minél kevesebb új, fix nézőpontot ültessünk be, hanem azért is, mert amivel nem vagyunk megengedésbe, arra nem vagyunk éberek. Pl. ha Te nem vagy megengedésbe egy csaló nézőpontjával, nem fogod észre venni, ha téged be akarnak csapni. S ez nem azt jelenti, hogy neked is azt kell választanod, hogy becsapjál másokat, csupán energetikailag megengedésbe kell lenned vele. (Érzelem mentesen, elfogadóan gondolni arra, hogy igen, vannak emberek, akiknek az a nézőpontja, hogy be lehet csapni másokat.) Könnyű megtanulni érdekes nézőpontként tekinteni a dolgokra? Nem tudom másoknak milyen, nekem nem volt könnyű, de azt biztosan állíthatom, hogy megéri megtanulni. Olyan könnyedséget és éberséget hozott az életemben, amit az előtt elképzelni sem tudtam.

Élj KÉRDŐJELKÉNT! A kérdések teret nyitnak, éberséget teremtenek, lehetőséget mutatnak, a válaszok korlátoznak, bezárnak, beszűkítenek. De mit kérdezzél? Számos kérdést tehetsz fel, s ha benne vagy különböző accesses FB csoportokban, mint pl. az Access Consciousness Hungary, naponta kaphatsz sokfélét, melyeket használj bátran, ha úgy érzed, működhet neked. Ezek között a kérdések között azonban vannak oly bonyolultak és egy éppen az accessel ismerkedő számára felfoghatatlanok, melyek inkább veszik el a kedvét, mint hoznák meg a kérdezéshez.

Ez a teljesen alapvető kérdéspár azonban minden életterületre használható és működőképes.

HOGYAN LEHETNE EZ ENNÉL JOBB? / HOGYAN LEHETNE EZ ENNÉL IS JOBB?

Ha egy számodra nagyon kellemetlen helyzetben vagy, rosszul érzed magad, kérdezd elvárások nélkül, gyermeki kíváncsisággal:

“Hogyan lehetne ez ennél jobb?” S ne várj választ. A kérdést nem a válaszért tesszük fel, hanem az éberségért, mely következtében meglátjuk a lehetőségeket végtelen számban.

Már attól jobban leszel, hogy felteszed a kérdést. A tér kitágul, könnyedséget érzel, éberré válsz. Meglátsz lehetőségeket arra, hogy mitől lehet jobb. Nagyon fontos, hogy ne válaszként tekints erre, mert akkor ennek a végrehajtására fogsz törekedni, és nem látsz meg más, esetleg még könnyebb és gyorsabb lehetőségeket. Mondd, hogy ez tök jó, de mi egyéb lehetséges még? Hogyan lehet még ennél is jobb? Stb, stb. Aztán már az lesz a kihívás, hogy a sok-sok lehetőség közül kiválaszd a neked leginkább működőképeset. Erre is van eszköze az accessnek, ez pedig

a KÖNNYŰ/NEHÉZ.

Gondolj arra, hogy megteszed amire gondolsz, és figyeld meg milyen érzés.

Ha szűkös, szoros és összehúz akkor ne tedd meg.
Ha teres (tágas) és könnyű, akkor ez lesz a neked működő választás.

Gyakorold minden nap apró dolgokkal.
Pl. Megegyem ezt a csokit? Megnézzem ezt a filmet? Elmenjek erre a találkozóra? stb.
Ha komolyabb dolgokról van szó, kérdezd meg, “milyen lesz 5 éve múlva az életem, ha ezt megteszem? Milyen lesz 10 év múlva, milyen lesz 15-20-25 év múlva, stb.: beszűkít vagy teret nyit, szűkös vagy tágas. Mivel ilyen messze logikailag már nem tudod lekövetni, ki tudod kerülni a gondolkodó elmét, csak az érzésre hagyatkozhatsz, tehát a neked működőképes választ kapod.

A következő alapvető eszköz amit érdemes használnod, hogy minél többször kérdezz, amikor bármit érzel: KIHEZ TARTOZIK EZ AZ ÉRZÉS?

Az érzéseink nagy része nem is hozzánk tartozik, hanem valaki máshoz. Nagyon sokszor a szüleinkhez. Mégis hatnak ránk és átveszik az irányítást a kezünkből. Mit tehetünk?

Amikor feljön egy (rossz) érzés, azt kérdezzük: “Kihez tartozik ez az érzés?”

Ha azt érezzük, hogy “szűkös, szoros, nehéz és összehúz”, akkor azt mondjuk, “nem hozzám tartozol, menj vissza oda ahonnan jöttél, tudatossággal csatolva”. S működik. De ha ez túl egyszerűnek tűnik neked ahhoz, hogy elhidd, törölheted a tisztító mondattal is.

Akkor én ezt most elpusztítom és nem teremtetté teszem, “helyes, helytelen, jó, rossz, POC, POD, mind a 9, rövidek, fiúk és túlontúl.”

Megismételjük 2-3 szor.

Ez az Acces tisztító mondata, aminek nem kell ismerni a jelentését, úgy is hat, de ha Te is olyan vagy mint én, hogy szereted ismerni a hátteret, akkor nézd meg ezt a pár perces videót.

Kapcsold be a magyar feliratot!

Az Accessnek még rengeteg eszköze van, de szerettem volna azt a néhány alapvetőt a kezetekbe adni, amik önmagunkban is jelentős változást tudnak hozni, és amik azok számára is testközeliek lehetnek, akik még csak most ismerkednek ezzel a módszerrel.

Visszatérve konkrétan a Bars® kezelésre. A Bars® kezelés hatékonysága nem hit kérdése. Fizikai kezelés, tudományos eszközökkel bizonyított, hogy hatására az agy szerkezete megváltozik. Ebben a videóban agykutatók mutatják ezt be élőben. Kapcsold be a magyar feliratot!

Javaslom: Írd le, hogy milyen tapasztalataid voltak, a Bars®-kezelést követően, amiket a kezelésnek tulajdonítasz, vagy az eszközök használatával kapcsolatban. Elsősorban magadnak, mert később csak az érzést tudod felidézni, ami önmagában is fantasztikus lehet, de nem tudsz majd beszélni róla, mert elfelejted a konkrét dolgokat.

Van néhány alapvető kérdés, amiket én használok. Ebből van ami általános, a többi tudom, hogy sokatokat érint, akik tanfolyamot végeztetek, felsorolok hát néhányat.

“Milyen energia lehetek és mit tehetek ma, hogy a legnagyobb hozzájárulás legyek az egész világ számára?”

“Milyen energia, térűr, tudatosság lehetek én és a testem, hogy a pénz energiája legyek teljes könnyedséggel?”

“Milyen energia lehetek és mit tehetek ma, hogy mindig több pénzem legyen mint amit el tudok költeni és sosem legyen elég?”

“Milyen invitálás lehetek azok számára, akiknek az életéhez az én termékem/szolgáltatásom hozzájárulás lehet?”

“Milyen energia lehetek és mit tehetek ma, hogy rám találjanak azok, akiknek az én termékemre/szolgáltatásomra van szükségük, bár még nem is tudnak róla?”

“Mi lehetek és mit tehetek ma, hogy az Access/HBLS/PL … stb. energiája legyek, teljes könnyedséggel?”

A kérdés után jöhet a tisztító mondat: … mindent, ami ezt nem engedi, elpusztítom és nem teremtetté teszem, … POC,POD.

Sokszor kérdezitek, hogy mit tudtok csinálni azokkal a családtagokkal, akik nem akarnak kezelést, változást. Kérdezzétek:

“Milyen energia, térűr, tudatosság lehetek én és a testem, és mit tehetek ma, hogy az én változásom invitálás legyen számukra, hogy ők is lássák, van más választásuk.”

egy kis extra az energiahúzással kapcsolatban, ami teljes egészében az Alapozó tanfolyam anyaga, egy kis ízelítővel most szeretnélek megajándékozni.

Ha “energiavámpírral” van dolgod, akik lemerítenek, amikor találkozol velük, vagy még azt megelőzően, áramoltass feléjük óriási mennyiségű energiát, annyit, hogy abba hagyják a szívást. Aztán amikor ez megtörténik, és a szíved körüli terület megnyílik és felmelegszik, kezdj el húzni, és teremtsd meg az áramlást kettőtök között.

Amit én minden nap használok, a “teremtés energiahúzással”. Bézsenyi Ildikónak van erről egy ingyenes Zoomja amit érdemes meghallgatnod, s a 8:42-től 21:25 percig van maga a teremtő gyakorlat, amit érdemes minden nap megcsinálnod. Én ezt megcsináltam magamnak mp3-ba, ha kéred, szívesen elküldöm neked is.

Ez az Access Consciousness® hivatalos YouTube csatornája, ahol rengeteg videót találsz a témában, legtöbb angol, de mindenhol beállítható a magyar felirat: Access Consciousness You Tube csatorna

Miben lehetek még hozzájárulás az életedhez?

Az Access alapvetése, hogy a valóságunkat a nézőpontjaink határozzák meg, így a betegségeinket is a nézőpontjainkkal teremtjük. Ebből az következik, hogy az Access eszközök használatával (ami ezen nézőpontok “hatástalanításáról” szól), akár fizikai állapotjavulások is bekövetkezhetnek, és nagyon gyakran be is következnek.

Azonban nem mindig válasszuk, hogy elengedjünk egy-egy berögzült nézőpontunkat. S amikor valakinek elviselhetetlen fájdalmai vannak, vagy halálfélelme, nem biztos, hogy rá tud nézni ezekre és el tudja engedni. S ilyenkor nagyon jól jöhet némi “külső” segítség.

Ezért használok és ajánlok egy  egészségfejlesztési módszert, amit megelőzésképpen alkalmazva orvos-kutatók szerint az átlagéletkor 15 évvel hosszabbítható meg, e mellett bár nem csodaszer, mégis csodás gyógyulások történnek általa olyan embereknél is, akikre az orvosok azt mondják nincs remény, és hazaküldik őket meghalni. A sejtek egészséges rezgésszintjét állítja vissza, nem engedi a rossz sejteket másolódni, valamint aktiválja a szervezet őssejtjeit. Ezért nem betegségspecifikus, minden betegség-típusnál elképesztő tapasztalataink vannak.

Ha bármikor érdekes lehet számodra, vagy ismersz valakit, akinek igen, csak szeretném hogy tudd, mindig van remény, fordulj hozzám bizalommal.

Ha pedig bármilyen kérdésed van, keress bátran!

Teremts minden nap csodákat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.